Sep. 4. 22:08 -Milano- A címet elfoglaló mondat maximálisan igaz erre a szomorú napra. Egy olyan ember távozott el az élők sorából aki még a klasszikus focit jelképezte ebben a modern pénz körül forgó valamiben. Az egész olasz foci gyászolja Giacinto Facchettit egy hosszú és igen kemény betegségben 64 évesen hunyt el. De futball társadalmon kívül gyászolja őt a felesége Giovanna és négy gyermeke Barbara, Vera, Gianfelice és Luca (ő a C2-ben szereplő Pergocrema játékosa) is. Egy mítosz halt meg, de ugye mint tudjuk valaki attól lesz mítosz hogy a halála után is a lelkünkben és tovább. Ez pedig maximálisan igaz Facchettire. Őt mindig is a bal szélen fogjuk látni, mint az első klasszikus szélső védőt, vagy mindig eszünkbe jut az 1968-ban szerzett EB győzelem ahol a minden eldöntő pénzfeldobásnál ő választott hogy fej lesz-e vagy írás. De a Helenio Herrera féle Grande Inter hallatán is Sarti, Burgnich és Facchetti fognak eszünkbe jutni csak. Ott volt a ’70-es világbajnokságon az azóta is felejthetetlen olasz-német 4-3-as meccsen a pályán, majd pedig ott volt az Inter elnöki székében amelyet Massimo Morattitól vett át.
Giacinto a Bergamói Treviglioban született 1942.július 18-án. A fiatal éveit a városon kívül a zöldben töltötte, az apja vasutas volt az anyja pedig háztartásbeli háziasszony, egy fiú és három lány testvére volt. Az Interhez is érdekes módon került, hiszen 16 évesen előbb az Atalanta játékosa lett de végül novemberre a milánói klub megegyezett a bergamóiakkal és így megnyílt előtte az út az Internazionalehoz. Ekkor 1958-at írtunk és beindult az élet a számára. Reggel iskola, gyors ebéd és fel a vonatra amely, onnan villamossal edzésre majd pedig este haza.
Herrera csapatában 1961.május 21-én mutatkozott be Rómában mikor is az Inter 2-0 arányban győzött. A következő héten a Napoli ellen a San Siroban ismét játszott majd szép lassan a kezdőcsapat tagja lett. 1963-ban pedig bajnoki címet ünnepelhetett a társaival együtt. Ebben az évben március 27-én debütált Isztanbulban a squadra azzurrában is. Összesen 94 alkalommal szerepelt a válogatottban, ebből 70-szer mint csapatkapitány. 3 gól, egy EB-győzelem és egy vb ezüst érem fűződik a nevéhez. Herrera belőle csinálta meg az első támadó védőt aki a széleken felzárkózik a támadásokhoz. 1964-ben elveszítette az Interrel a bajnoki döntőt a Bologna ellenében, de BEK-et és Interkontinentális Kupát nyert. 1965-ben ezt megismételte de még a scudettoval is megfejelte az idényt. 1966-ban először volt a válogatott kapitánya Milanóban a Szovjetunió ellen, majd pedig a rossz emlékű világbajnokságon is.
A feleségét Giovannát 1967-ben vette feleségül, annyit érdemes tudni hogy Rivolta d’Addaban ismerte őt meg. Négy gyermek lett szerelmük gyümölcse és a biztos családi háttér csak tovább segítette a karrierjében. 1971-ben jött az újabb scudetto, majd az utolsó cím az 1978-as Coppa Italia diadal volt. Ekkor 36 évesen fejezte be az aktív pályafutást, 1978.május 7-én egy Inter-Foggia 2-1 találkozóval ahol egy öngólt rúgott. A Serie-A-ban 475 meccsen 59 gólt lőtt, összesen pedig 634 találkozón 75-ször volt eredményes az Inter mezében.
1980-ban kilenc hónapig az Atalanta elnöke volt, majd 1985-ben visszatért a Pellegrini féle Interhez. Tíz évvel később Massimo Moratti lett a presidente, aki alatt 2001 novemberében elnökhelyettes lett. Átélte a május ötödikét, és végül 2004 januárjában az Internazionale élére került. Nála jobb embert nem is nevezhettek volna ki a klub 19. elnökének.
Mint embert felesleges méltatni, mindenki tudja milyen nagyszerű volt. Pályafutása során mindössze egyszer állították ki, akkor is azért mert ironikusan megtapsolta Vannucchi játékvezetőt. Ez 1975-ben történt a San Siroban. Emelt fővel távozott a pályáról és most az élők sorából is. Nem csak az Inter család hanem mindenki szerette. Nagyon fog hiányozni.